Ma fáradtak vagyunk, majd írunk ha kipihentük magunkat. Addig is fotók fészbukon.

Stay tuned.

-Azie

Akkor nézzük az eddigieket az én szememmel is! J A hétfő délelőtt futkározással telt a XIII. és V. kerület között. Kresz-NAV-Bazilika környéke-Arany J. utca-Teréz körút-Kresz-NAV-Teréz körút-Kresz… majd végre Népliget. Marcsit már tűkön ülve vártam Kanizsáról, meglepetésemre nem egyedül érkezett, hanem csinos barátnőjével, Annával! J Időre átértünk a busz indulási helyére, a Szöglet presszóhoz, úgy döntöttünk beülünk egy utolsó kávé-ice tea-cigi kombóra, mivel a megállóban sem árnyék, sem pedig ülőhely nem volt. A presszóban a cigi elfogyott, a kávé pocsék volt, a nestea meg csak simán drága. Itt vártuk be a búcsúzni érkező Kingát, akinek már ezt az eléggé egyértelműnek tűnő helyet is nehezére esett megtalálni, még 3 telefonos útbaigazítás után is. :P Aztán nagy nehezen odataláltak a pasijával, bucsúpuszi, búcsúfotó… Más tényleg nem volt! J Szupernagyin kívül még említésre méltó a kis japán fickó, aki minden megállóhelyen fotózkodott a busszal. Nem a környező látványossággal, hanem a busszal. A WC-t kb annyiszor használta, mint a többi utas együtt. Valószínűleg odabent is fotózkodott. A WC egyébként olyan volt, mint egy magánzárka – térdet görnyesztve, hátat behajtva, kapaszkodva kellett dolgoznom azon, hogy ne kelljen egyből mosással kezdeni a megérkezés után (büntisarok). Ilyen szempontból a kis japán még lehet élvezte is a helyet. Az út folyamán a legnagyobb kihívást az utasoknak a WC elhagyása után az ajtó bezárása jelentette szerintem. Pontos indulás Üllői-Petőfi híd-M1.

Pontos érkezés Győrbe, útközben látványos zivatarok a távolban, az úton ragyogó napsütés, melyet csak 1-2 szélerőmű árnyékolt be, meg a legelésző tehenek. A csinos csajszi a hallottak alapján Amszterdamig ment, ami durva, hogy egész Bonnig egyszer sem láttuk leszállni a buszról, de még a mosdót sem használta. Robotok márpedig léteznek. Hiába, az orvostudomány ma már képes megváltoztatni a külsőnket, de az igazi áttörést az ilyen egyedek jelentik. Kapott is egy horkoló tagot Pozsonyban maga mellé szegény, bár gyanítom őt kevésbé zavarta fülesen keresztül, mint a többieket. Megérkezés Pozsonyba, ahol kb megtelt a busz csinos szlovák lányokkal (is). Sajnálatosan legtöbbjük a pasijával szállt fel, vagy búcsúzott el tőle az ajtóban. Pozsony biztosan szép város, mi nem sokat láttunk ezúttal belőle, talán majd a visszaúton. A következő megállóhely Brno volt, ahol a zöld villamossínen és a hegyen álló gyönyörű templomon kívül talán még a macsakaköves rázkódás és a Marcsi szerint darabos építkezés ami említésre méltó így elsőre. Nem sokkal Brno után sötétedett be, kaptunk egy kis esőt arcba, de pontosan érkeztünk meg Prágába, dicséret érte. A kiszolgálás szerintem korrekt volt, bármire szükségünk volt (lett volna) az utaskisérő kedvesen tette a dolgát. Kérdésünkre, hogy vajon Prágában tudunk-e rendes kávét inni és euróval fizetni, nem tudott válaszolni. A busz maga kényelmes és csendes volt, a wifit hiányoltam így 2012 nyarán, tekintve, hogy már a belföldi járatokon is alap szolgáltatásnak számít.

            Szóval Prága. A város éjjel is pont olyan szép (már amire emlékszek a GP-ről… Bár akkor az abszint maradandóbb emlékeket hagyott, mint a város nevezetességei), mint közel 10 éve, már ha beértünk a bevásárlóközpont rengetegen át a Moldváig… A vár díszkivilágítása gyengébb, mint nálunk, de hát ugye az ember nézze nappal. Jogos. J 30p várakozás a csatlakozásra, 8Kr a pisilde az állomáson, úgyhogy a 10 euróval való fizetést inkább skippelem, nem need a maréknyi korona nehezéknek, reménykedve hogy azon a buszon lesz wifi. A győri lány valóban jön tovább velünk, bár miután felszállt, eltűnt örökre. Úgy tűnik, a cseh lányok is majdnem olyan csinosak, mint a magyarok. J Rövid út után Plzeni megállás „please don’t leave your seats” felkiáltással. A felszállók közül akire felfigyeltem, az egy párducmintás ruhában nyomuló, valami ázsiai csajszi volt, aki egyből lejattolt a japán fickóval és a haverjával. Plusz vele volt a kölyke is. Elég kurvás beütése volt, ahogy előadta magát. A továbbiakban nem volt vele gond. (Most hirtelen eszembe jutott, hogy nagyon emlékeztet az otthoni létre, hogy az elmúlt 3 napban a kutya sem keresett telefonon itt sem! J - persze a Marcsi telója fél óránként csörög… …persze úgysem veszi fel!). Nem sokkal később sikerült elaludnom nekem is valahogy, amire ébredtem, hogy felkapcsolták a lámpákat és az utaskísérőnk közli először ékes cseh nyelven, majd angolul, hogy a német rendőr kollégák megállítottak minket ellenőrzésre – portyázó német rendőrök éjjel fél 2-kor, biztos megint állnak a D3 szerverek… Csodás. Az egyetlen pozitívuma a dolognak az volt, hogy lehetőségünk volt leszállni és végre kezet mosni. A mosdó nem igazán volt alkalmas ülő használatra mondjuk. A következő megállóhely Nürnberg központjában volt, ahol semmi érdemleges nem történt a melegsrác viselkedését kivéve, talán még az, hogy itt volt egy hajléktalan. Würzburgon gyakorlatilag átsuhantunk, majd az úton Frankfurtba gyönyörű látványt nyújtott a hajnali napkelte, ahogy megvilágította a völgyben tóként elterülő ködlepte tájat. Sajnos Marcsi ezt nem láthatta, de nem volt szívem felkelteni, olyan békésen aludt. Mire Frankfurtba értünk már felkelt a nap. A város gyönyörű, tiszta, rendezett, a parkok zöld színben úsztak, a folyóparton a lépcsők mellett hattyúk úszkáltak. Minden utcában, még a kisebbekben is kerékpársáv és kerékpárutak. Szóval egy olyan város, ahol szívesen élne az ember. Sajnos nem sokat voltunk a városban, hamar kiértünk a repülőtérre, ahol az egyik legimpozánsabb épület egy szálloda, mely olyan stílusban épült, mint az új Sportcsarnok. Frankfurt és Bonn között elgondolkodtunk a dimbes-dombos tájat látva, hogy mennyire is lesz jó nekünk a bringás közlekedés – mivel hogy a németországi kontaktunk 2 bringát ajánlott fel a napi munkába járásra. Bonnba jó tíz perces késéssel érkeztünk. Maga a város – legalábbis amerre jártunk egyáltalán nem egy volt főváros képét mutatja. A főpályaudvartól mintegy 10 percnyi gyaloglásra rakott ki minket a busz. Könnyed séta és pár kerékpáros akadályozása után meg is érkeztünk a pályaudvarra, amely szintén nem nagy, 5, talán 6 sínpár fut be a helyre. A sínek mentén végig amerre jöttünk tarka sorházak álltak, ami furcsa látvány volt a pesti állomásokhoz képest. A főbejáratnál nem láttam akadálymentesítést, viszont az összes vágányhoz mozgólépcső van fel-le. Itt találkoztunk az első kéregetővel, aki elmondása szerint vonatjegyre gyűjtött. A vonatjegy a mintegy 20 km-re 3,6 euró volt. A díjszabás egyébként körkörösen zónákra van osztva távolság (és menetidő) szerint. Miután picit elbambultunk (itt láttam az első csinos német lányt) elég karcosan értük el a vonatot Meckenheimbe. Ahogy a lábam átlépte a küszöböt az ajtó becsukódott és el is indultunk. A mögöttünk rohanó két fickó okkal volt kissé ingerült, hogy fél órát kell várniuk. A vonaton írtam egy sms-t, hogy a fogadóhelyen tudják, hogy megérkeztünk. Meckenheimbe mintegy 15 perces út után értünk. Ami szemet szúrt, hogy sokkal tágasabbak a vonatok (a zónajáratok legalábbis), így alkalmasak bicikli szállításra is. Kb. 10-15 bringa kényelmesen elfér egy (és mindegyik) kocsiban. A rövid utazást egy kutya tette még emlékezetessé, aki nem igazán stresszelte magát a tömegközlekedéstől – olyan látványt nyújtott, mint beszarikutya a fura farmból. Miután leszálltunk, elkezdtünk fényképezkedni, amikor is arra lettünk figyelmesek, hogy a túloldalon integet nekünk egy férfi, azt magyarázva, hogy a sínen egy jókora kerülővel tudunk átkelni. Kellemes meglepetésként ért, hogy a kerülő után a mikrobusz oldalán, amivel a férfi jött, felismertük a fogadó intézet logóját – így megmenekültünk a jó 2 km-es bőröndvonszolástól egy főút útpadkáján. J Sajnálom, hogy csak 1-2 névre emlékszem, de idővel majd pótlom a hiányosságokat. A sofőrünk sajnos nem beszélt, csak németül, így nem sok mód nyílt komolyabb ismerkedésre. Végül megérkeztünk a farmra.

A farmra érkezve szívélyesen fogadtak, majd gyorsan körbevezettek minket az alma- és körteültetvényben, utána pedig megebédeltünk az egyetemi campus menzáján Rheinbachban. Megkaptuk a 2 drótszamarat és elhoztak minket a szállásra. Erről a mintegy 4 órárol is írunk majd részletesebben ,de a mai délután nagy része már így is főleg a ti szórakoztatásotokkal telt, ahelyett, hogy élveztük volna kinti csodálatos, napsütéses nyári időt. Néhány címszó a kimaradtakról kedvcsinálónak: jegygyűrű Szabi hatodik kiszemeltjén, kifolyik-e a pálinka?, router helyett biciklikulcs, vegyél-e magyar terméket?, babettával járok és én ne legyek kemény?, klapschmohn, az 5. elem… …és még rengeteg érdekesség, ami egyébként kutyát sem érdekel. :)

-Azie

A megbeszéltek szerint fél 9-re állított ébresztőre keltem negyed tízkor. Nem túl vidáman realizáltam, hogy még mindig kurva hideg van, és szakad az eső… Első lépésként felkeltettem Marcsit, hogy ő is élvezhesse a szibériai körülményeket. Háromazegyben kávé volt a következő lépés, először vízforralós meleg vizet akartam, kicsit vízköves volt a cucc, úgyhogy a kávéfőző gépben forraltam vizet… persze nem, mert az utolsó használó faszántosan benne hagyta az idővel összeszáradt penészes filtert. Így lett bojleres langyos vizes kávé az áhított gőzölgő helyett.

A mai program eredetileg bevásárlás (10:30) és a netkapcsolat beizzítása, miután hazaértünk. Megnéztük a túra előtt a TBBT 5. évadának első részét, majd átmásztunk a zuhogó esőben (télikabát, hosszúgatya, bakancs, téli zokni, ahogy kell azt június közepén). Laza 5 perces autóút után, mialatt megtudtuk, hogy igazából a környék baromi száraz klímájú és az elmúlt 2 hónapban is csak kétszer volt eső kb – ettől igazán jobban éreztük magunkat – és hogy választhatunk a következő programok közül: vásárlás után nézelődhetünk az ürességtől kongó városban szakadó esőben és utána hazabuszozhatunk, vagy visszajöhetünk autóval. Nehéz döntés volt. Tényleg. A csodaszupermarket az ALDI nevet viselte. Elke javaslatára meg is vettük az aldis mobilnet csomagot(12E) és a kártyafüggetlen sticket (40E), valamint az élethez nélkülözhetetlen cuccokat: ásványvíz, mangós ásványvíz, melynek mint otthon kiderült hígított poshadt dinnyelé íze van, búzasör, sajt, wc papír, ropi, tej, csemege ubi, kész saláta, tea, virágmintás öngyújtó, 3 db., mert az kell! Vettünk még valami random francia cidert, mert az eredeti forraltboros tervet elvetettük normális bor hiányában. Az árak nem vészesek, talán a kenyér volt érezhetően drágább (inkább sokkal), mint otthon.

Hazafelé fény derült a városka nevének eredetére is, ami nem bizonyult túl bonyolultnak: Ahr-weiler a közeli kis folyócskáról kapta a nevét, a weiler pedig falucskát jelent. Az eredeti kis falu 7-900 éves, rengeteg régi építésű házikóval, az itt lakók a borászatra alapozták az életüket és kis kör alakú falucska volt eredetileg. Neu-Ahr-weiler pedig jóval fiatalabb település, a 18-19. század közepén épült házak jellemzőek rá, funkcióját tekintve pedig egészségügyi szolgáltatásokat nyújt a jómódú idősebb német lakosságnak („wellness for rich people”. Vidáman, reményekkel telve érkeztünk haza, hogy na végre lesz netünk, Kipakolás után természetesen neki is estünk a doboznak és a csomagnak, mint a kisgyerekek karáncsonykor a rég várt lego összerakásának. A pakk természetesen nem bonyolult, még egy levágott fejű mirelitcsirke is játszi könnyedséggel tudja bepattintani a sim kártyát és telepíteni a szoftvert. A stickbe a sim belehelyezése már problémát okozott nekem, de Marcsi hardveres tapasztalatával sikerült áthidalni a problémát (igen, a sim kártyát el is lehet forgatni!). Csodás német weiterek nyomogatása után feltelepült a cucc, kérte a pin kódot, majd a sokat mondó netsuchen felirat fogadott minket. Akkor kezdtünk kicsit kibukni, amikor még 1, majd 5 perc után sem változott az állapot. A beállításokat átnézve minden rendben volt, ez kb. 0 némettudással is ment. Kipróbáltuk a cuccost a másik notin, minden helyiségben, a kecó körül is, bútorra felállva. Fail. Jel nincs. Agyfasz! Vegyél 15k-éer mobilnetet, ami nem működik. Nem lassan, szuttyogva, ledobálva, nem. Sehogy. Önbizalomtól duzzadva a „megkérdezzük a közönséget” opció mellett döntöttük, úgyhogy átkommandóztunk a még mindig szakadó esőben a „központba”, végig csekkolva, hááááátha lesz net. Nem volt. Benn a lakásban újratelepítettük a progit, mert ugye biztos az a baj, német segítséggel felügyelve a processzt, de nem mi voltunk a fogyatékosok, ott sem talált jelet, még az emeleten sem. WTF? Kérdésünkre Elke közölte, hogy ez az egyik legjobb szolgáltató, de sajnos a mobil net nem annyira stabil – konkrétan kurvára nem stabil, hanem nincs – és hogy akik próbálgatták, azok azt mondták, hogy se a vodának se a magenta csodának nincs rendes jele a környéken. Bíztató. Akkor most mi legyen? Sajnos ezer dolga van, így ma nem tud minket visszavinni, hogy visszakérjük a zsetont (amit elvileg szerinte 14 napig lehet megtenni) és vegyünk más szolgáltatótól netet (ami persze sanszosan ugyanigy nem fog müködni). Ahogy elnéztem az aldis hölgyike majd próbál lerázni minket és kihasználni, hogy Ő nem beszél csak németül. De ne legyen igazam. Mindenesetre valószínűleg majd Jürgennel megyünk vissza.

Visszatérve a kuckóba beüzemeltem a fűtést. Tegnap este csak gázpalackot találtunk  tv mellett – aminek mellesleg rossz a hangszórója – úgyhogy ma kértünk fűtő cuccot is hozzá. Pöccre indult, úgyhogy most, amikor ezt írom már kellemes melegben vagyunk. Nekiláttunk elkészíteni a bőséges ebédet – rizs, erős pista plusz fincsi fasírt még otthonról(köszönet érte Marcsi anyukájának) és ubi. Utána hozzáfogtunk leírni az elmúlt két nap történéseit – közben elfogyott a cider és a búzasör is jó választásnak bizonyult. Amint végzünk a gépeléssel átmegyünk a főépületbe és remélhetőleg megosztjuk veletek az eddigieket (már fél 5 van).

Hát nem így lett. Fél 8, most egyelőre befejezem az írást, felrakjuk az eddigieket és netezünk egy kicsit a főépületben kábeles neten. 

-Azie

Hahó, ébredj, Nünberg! Szabi, hagyj, nem mozdulok! Teljes sötétség.. Szabi utólag elmesélte, hogy kihagytam az általa buzi gyereknek titulált szőke hajú napszemüveges srác köpködéssel párosított páváskodását. Mindegy, haladjunk. Hajnali 3 körül, felzargatott minket a német rendőrség. Becsszó nem csináltunk semmit! Hát mi nem is, de a mögöttünk lévő úriembert leszállították rövid időre. Vajon mit csinálhattak?!  Eközben Szabolcsból előtört az emberség; „Na, végre, hátra dönthetem az ülésem!”. ( Elárulok egy titkot, ha nem tudnád, kedves olvasó a buszon a mosdót úgy tudod bezárni, ha a kilincset mielőtt kijössz, lefelé állítod! Miután szenvedtem vele egy sort és bezárta helyettem más. Én is rájöttem.) Félóra után tovább indultunk, rendesen szenvedtem a visszaalvással. (kép)

Szabi: Komolyan nem is tudom mire hasonlítasz?! Meg van, mint egy nazgul! - Utólag is köszönöm a bókot és csadoros ötleted pedig elvettettem.

Reggel arra keltem, hogy Szabi valami lehetetlen pózban alszik,(előredőlve a fejét kitámasztotta egy ponton az előtte lévő ülésben) ha neki jó ám legyen.  Frankfurtba érve, felvilágosítottam Szabit mi is az a csajos autó. Ne hogy azt higgye, hogy csak Ő tud kocsikról nekem újat mondani? Bár szerintem ezt abba a kategóriába sorolta, hogy „elfogadom, de megérteni nem akarom”. Ahogy elhagytuk a várost láttuk a repterüket egy kicsit nagyobb, egy kicsit modernebb és persze egy kicsit design- osabb, mint a miénk. Oppá, nincs is már!  Mindjárt ott vagyunk. 10:02 megérkeztünk! Hello Bonn! Rövid volt a kapcsolatunk Bonn-nal, de emlékezetes a bőröndök súlya gondoskodott róla. A pályaudvaron sikerült elbeszélnünk és elpisilnem az időt. 45-kor realizáltuk, hogy rohanni kell, mert 47 kor indul a vonatunk Meckenheim-be. ( Dicséretet érdemlünk, két hatalmas bőrönddel átvergődtünk az 1-esről az 5-ös vágányra.)


Hello Bölingen! Akkor lássuk a szállást, finoman ráfagyott az arcunkra a mosoly. Két komoly ténnyel néztünk szembe a fürdőnk jó 50 méterre van a háztól (a szállásadóink lakásában) és akkor már a netet ne is említsen. Oh my God! Komoly elvonási tünetek jelentkeztek már mindkettőnknél a nethiánytól vagy csak a fb ? Este 7-kor jelenésünk van a szállásadóink meghívtak vacsorázni. Mivel nem éreztük magunkat eléggé fáradtnak, körbe sétáltuk a falut. Igen, bejártuk az egészet fél óra alatt ( mert olyan „nagy”). Megdöbbenve szemléltük, hogy egy kertvárosi környezetbe csöppentünk és NINCS ITT SEMMI! Nem adjuk fel! Szóval biciklire pattantunk és letekertünk még vagy 2 km-t, mert nekünk az jó. Ahogy eltekertünk egy német kisfiú mellett, Szabi elordította magát, hogy összetöri a tojásait a bicikli ülése. A kissrác Velem együtt dőlt a röhögéstől. Oppsz Szabi, ez értette mit mondtál!  Kisebb nyugalom fogott el minket, amikor találtunk egy benzinkutat. Jó egyetemistaként megvásároltunk az alapvető dolgokat. Szerintem nem kell bővebben kifejtenem mire gondolok. Go vissza a szállásra, amit Szabolcs elnevezett „kuckónak”. Fürdés, vacsi, alvás. Na jó nem fejezembe ennyivel, bemutatóm a szállásadóinkat. Erke, 40-es éveiben járó nő velem egy magas barátságos tanár néni. Gyerekeknek tart foglalkozásokat, ahol megismerik a zöldségeket, gyümölcsöket és kertészkednek. Bert úgy néz ki, mint egy tipikus német pasi csak plusz 50 kilóval ( Szabi ezzel nem ért velem egyet, szerinte úgy néz ki, mint a spanyol nagykövet a Tudorokban). A környéken bio alma ültetvényei vannak és ennek a termését ezt értékesítési a különböző formában. ( A nevekben, még mindig nem vagyunk biztosak. Hova sietni, még van 3 hónapunk!) Amikor becsöppentünk a konyhájukba, le voltam nyűgözve. Egyszerű, de elegáns fa és a fém dominált, mégis nagyon otthonos (Erke tervezte). A vacsoránál kiderült, hogy Erke jó szakács és teljesen le voltak sokkolva milyen keveset eszünk. Utána boroztunk Erkével a fiúk pedig söröztek. Meséltek nekünk a helyiekről, hogy náluk az a család modell van előnyben, ahol az anyuka inkább háziasszony, mint dolgozónő (kisgyerek mellett 2-3 napot dolgozik).  Társadalmukban, mint probléma jelentkezik, hogy nagyon sok fiatal más nemzetiségű jön Németországba dolgozni és nem hajlandóak meg tanulni németül. Kifaggattak minket, hogy mit tanulunk, hol lakunk, van e farmunk otthon, dolgoztunk-e már ez előtt. Bármilyen meglepő,ők is Msc-nek gondoltak minket, de ez szerintem Szabi érdeme. A jó társaság ellenére lassan elköszöntünk, teljes kimerülés. 

-Ann

A délelőtt folyamán kezdeti nehézségekbe ütköztünk. Eltörtem a bőröndöm húzokáját, még jó hogy kettő van rajta. Khm, nem is Én lennék. Szabi , pedig Pesten bambusz szálas zokni után futkosott. Szerintem nagyok az igényei, de csodák csodájára sikerrel járt.  Mi és a buszunk is megérkeztünk 3 körül a Népligethez. Felszállás közben találkozunk Szupernagyival, akit nem érdekelte, hogy a busz személyzete nem beszél magyarul, de ő rendíthetetlenül magyarázott nekik. 15:30 START !  Hahó nincs net, na ez így hosszú lesz.  Az első megállónk Győrben volt .  Szabi szemei felcsillantak, amikor egy barna hajú széplány feltűnt a buszon. Nem is Ő lenne.  Legnagyobb örömünkre Pozsonyig meséket játszottak a buszon, leleményesen rájöttünk (20 perc után) hogy van angol szinkron is. Nos így élvezhetőbbé vált, mint csehül. Pozsonyban Szupernagyi újból megtalált, rájött, hogy jobb olyannak magyarázni, aki érti is. Szabi keresi a várva várt szőke copfos,nagy mellű német és persze szűz csajokat, azt gondolom, mondanom sem kell nem sok sikerrel. Folytatódik a mesenézés, Scooby- doo –t kaptunk. Közöltem, hogy ez a kedvencem. Szabi erősen elgondolkodott rajta hogy leszáll, nem is értem mi ez a kiakadás. A mese láttán felfedeztük, hogy az utaskísérőnk kiköpött mása Sooby- doo –ból a szemüveges okos lánynak. Egyébként nagyon kedves volt, egész úton kérdezősködött szeretnénk- e; ”Újságot? Teát? Kávét? Fülhallgatót?” Nem köszönjük, meg szoktuk már a hazai körülményeket.(ha szeretnél, valamit vidd magaddal). Brünoba érkezve rácsodálkoztunk a villamos sínek közötti füves részre. Jé, mi ez? Biztos valamelyik tájrendező kiszabadult és hagyták kibontakozni, de csak 50 méteren. Több a semminél, legyünk pozitívak!  Amíg vártunk az indulásra, Szabi felvilágosított, hogy az általam felismerhetetlen autó Subaru márkájú. Utólag is köszönet érte, aznap is tanultam valamit. Felcsillant a szemem egy Renau –n, hogy mennyivel könnyebb dolgunk lenne, ha kocsival mennénk ki és persze az előttünk álló kisautó teljesen megfelelne az igényeinknek. Induljunk tovább! Menetközben egy kávéra beadtuk a derekunkat este 10 körül, rossz döntés volt. Fújj, keserű és híg fekete valamit hívott a kedves hölgy kávénak.  11-kor megérkeztünk Prágába. Jöhet az átszállás. Atyaég, meg kell mozdítani a bőröndöt! Fél órát várakoztunk, komolyan itt már állva el tudtam volna aludni. Szabi még nem fáradt el, szeme a jó csajok után cikázott. Megosztotta Velem új felfedezéseit, amit két-három ásítással díjaztam is. Felszállás után, annyira még volt erőm, hogy van-e net a buszon. Bármilyen meglepő, de itt se volt. Hé, szuper nagyi eltűnt! Kár, pedig már kezdtük megszokni. Hát akkor nem maradt más, aludjunk!

 -Ann