Hahó, ébredj, Nünberg! Szabi, hagyj, nem mozdulok! Teljes sötétség.. Szabi utólag elmesélte, hogy kihagytam az általa buzi gyereknek titulált szőke hajú napszemüveges srác köpködéssel párosított páváskodását. Mindegy, haladjunk. Hajnali 3 körül, felzargatott minket a német rendőrség. Becsszó nem csináltunk semmit! Hát mi nem is, de a mögöttünk lévő úriembert leszállították rövid időre. Vajon mit csinálhattak?!  Eközben Szabolcsból előtört az emberség; „Na, végre, hátra dönthetem az ülésem!”. ( Elárulok egy titkot, ha nem tudnád, kedves olvasó a buszon a mosdót úgy tudod bezárni, ha a kilincset mielőtt kijössz, lefelé állítod! Miután szenvedtem vele egy sort és bezárta helyettem más. Én is rájöttem.) Félóra után tovább indultunk, rendesen szenvedtem a visszaalvással. (kép)

Szabi: Komolyan nem is tudom mire hasonlítasz?! Meg van, mint egy nazgul! - Utólag is köszönöm a bókot és csadoros ötleted pedig elvettettem.

Reggel arra keltem, hogy Szabi valami lehetetlen pózban alszik,(előredőlve a fejét kitámasztotta egy ponton az előtte lévő ülésben) ha neki jó ám legyen.  Frankfurtba érve, felvilágosítottam Szabit mi is az a csajos autó. Ne hogy azt higgye, hogy csak Ő tud kocsikról nekem újat mondani? Bár szerintem ezt abba a kategóriába sorolta, hogy „elfogadom, de megérteni nem akarom”. Ahogy elhagytuk a várost láttuk a repterüket egy kicsit nagyobb, egy kicsit modernebb és persze egy kicsit design- osabb, mint a miénk. Oppá, nincs is már!  Mindjárt ott vagyunk. 10:02 megérkeztünk! Hello Bonn! Rövid volt a kapcsolatunk Bonn-nal, de emlékezetes a bőröndök súlya gondoskodott róla. A pályaudvaron sikerült elbeszélnünk és elpisilnem az időt. 45-kor realizáltuk, hogy rohanni kell, mert 47 kor indul a vonatunk Meckenheim-be. ( Dicséretet érdemlünk, két hatalmas bőrönddel átvergődtünk az 1-esről az 5-ös vágányra.)


Hello Bölingen! Akkor lássuk a szállást, finoman ráfagyott az arcunkra a mosoly. Két komoly ténnyel néztünk szembe a fürdőnk jó 50 méterre van a háztól (a szállásadóink lakásában) és akkor már a netet ne is említsen. Oh my God! Komoly elvonási tünetek jelentkeztek már mindkettőnknél a nethiánytól vagy csak a fb ? Este 7-kor jelenésünk van a szállásadóink meghívtak vacsorázni. Mivel nem éreztük magunkat eléggé fáradtnak, körbe sétáltuk a falut. Igen, bejártuk az egészet fél óra alatt ( mert olyan „nagy”). Megdöbbenve szemléltük, hogy egy kertvárosi környezetbe csöppentünk és NINCS ITT SEMMI! Nem adjuk fel! Szóval biciklire pattantunk és letekertünk még vagy 2 km-t, mert nekünk az jó. Ahogy eltekertünk egy német kisfiú mellett, Szabi elordította magát, hogy összetöri a tojásait a bicikli ülése. A kissrác Velem együtt dőlt a röhögéstől. Oppsz Szabi, ez értette mit mondtál!  Kisebb nyugalom fogott el minket, amikor találtunk egy benzinkutat. Jó egyetemistaként megvásároltunk az alapvető dolgokat. Szerintem nem kell bővebben kifejtenem mire gondolok. Go vissza a szállásra, amit Szabolcs elnevezett „kuckónak”. Fürdés, vacsi, alvás. Na jó nem fejezembe ennyivel, bemutatóm a szállásadóinkat. Erke, 40-es éveiben járó nő velem egy magas barátságos tanár néni. Gyerekeknek tart foglalkozásokat, ahol megismerik a zöldségeket, gyümölcsöket és kertészkednek. Bert úgy néz ki, mint egy tipikus német pasi csak plusz 50 kilóval ( Szabi ezzel nem ért velem egyet, szerinte úgy néz ki, mint a spanyol nagykövet a Tudorokban). A környéken bio alma ültetvényei vannak és ennek a termését ezt értékesítési a különböző formában. ( A nevekben, még mindig nem vagyunk biztosak. Hova sietni, még van 3 hónapunk!) Amikor becsöppentünk a konyhájukba, le voltam nyűgözve. Egyszerű, de elegáns fa és a fém dominált, mégis nagyon otthonos (Erke tervezte). A vacsoránál kiderült, hogy Erke jó szakács és teljesen le voltak sokkolva milyen keveset eszünk. Utána boroztunk Erkével a fiúk pedig söröztek. Meséltek nekünk a helyiekről, hogy náluk az a család modell van előnyben, ahol az anyuka inkább háziasszony, mint dolgozónő (kisgyerek mellett 2-3 napot dolgozik).  Társadalmukban, mint probléma jelentkezik, hogy nagyon sok fiatal más nemzetiségű jön Németországba dolgozni és nem hajlandóak meg tanulni németül. Kifaggattak minket, hogy mit tanulunk, hol lakunk, van e farmunk otthon, dolgoztunk-e már ez előtt. Bármilyen meglepő,ők is Msc-nek gondoltak minket, de ez szerintem Szabi érdeme. A jó társaság ellenére lassan elköszöntünk, teljes kimerülés. 

-Ann

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.