2012.06.13. 20:19
Ééééjfél utáááán...
Hahó, ébredj, Nünberg! Szabi, hagyj, nem mozdulok! Teljes sötétség.. Szabi utólag elmesélte, hogy kihagytam az általa buzi gyereknek titulált szőke hajú napszemüveges srác köpködéssel párosított páváskodását. Mindegy, haladjunk. Hajnali 3 körül, felzargatott minket a német rendőrség. Becsszó nem csináltunk semmit! Hát mi nem is, de a mögöttünk lévő úriembert leszállították rövid időre. Vajon mit csinálhattak?! Eközben Szabolcsból előtört az emberség; „Na, végre, hátra dönthetem az ülésem!”. ( Elárulok egy titkot, ha nem tudnád, kedves olvasó a buszon a mosdót úgy tudod bezárni, ha a kilincset mielőtt kijössz, lefelé állítod! Miután szenvedtem vele egy sort és bezárta helyettem más. Én is rájöttem.) Félóra után tovább indultunk, rendesen szenvedtem a visszaalvással. (kép)
Szabi: Komolyan nem is tudom mire hasonlítasz?! Meg van, mint egy nazgul! - Utólag is köszönöm a bókot és csadoros ötleted pedig elvettettem.
Reggel arra keltem, hogy Szabi valami lehetetlen pózban alszik,(előredőlve a fejét kitámasztotta egy ponton az előtte lévő ülésben) ha neki jó ám legyen. Frankfurtba érve, felvilágosítottam Szabit mi is az a csajos autó. Ne hogy azt higgye, hogy csak Ő tud kocsikról nekem újat mondani? Bár szerintem ezt abba a kategóriába sorolta, hogy „elfogadom, de megérteni nem akarom”. Ahogy elhagytuk a várost láttuk a repterüket egy kicsit nagyobb, egy kicsit modernebb és persze egy kicsit design- osabb, mint a miénk. Oppá, nincs is már! Mindjárt ott vagyunk. 10:02 megérkeztünk! Hello Bonn! Rövid volt a kapcsolatunk Bonn-nal, de emlékezetes a bőröndök súlya gondoskodott róla. A pályaudvaron sikerült elbeszélnünk és elpisilnem az időt. 45-kor realizáltuk, hogy rohanni kell, mert 47 kor indul a vonatunk Meckenheim-be. ( Dicséretet érdemlünk, két hatalmas bőrönddel átvergődtünk az 1-esről az 5-ös vágányra.)
Hello Bölingen! Akkor lássuk a szállást, finoman ráfagyott az arcunkra a mosoly. Két komoly ténnyel néztünk szembe a fürdőnk jó 50 méterre van a háztól (a szállásadóink lakásában) és akkor már a netet ne is említsen. Oh my God! Komoly elvonási tünetek jelentkeztek már mindkettőnknél a nethiánytól vagy csak a fb ? Este 7-kor jelenésünk van a szállásadóink meghívtak vacsorázni. Mivel nem éreztük magunkat eléggé fáradtnak, körbe sétáltuk a falut. Igen, bejártuk az egészet fél óra alatt ( mert olyan „nagy”). Megdöbbenve szemléltük, hogy egy kertvárosi környezetbe csöppentünk és NINCS ITT SEMMI! Nem adjuk fel! Szóval biciklire pattantunk és letekertünk még vagy 2 km-t, mert nekünk az jó. Ahogy eltekertünk egy német kisfiú mellett, Szabi elordította magát, hogy összetöri a tojásait a bicikli ülése. A kissrác Velem együtt dőlt a röhögéstől. Oppsz Szabi, ez értette mit mondtál! Kisebb nyugalom fogott el minket, amikor találtunk egy benzinkutat. Jó egyetemistaként megvásároltunk az alapvető dolgokat. Szerintem nem kell bővebben kifejtenem mire gondolok. Go vissza a szállásra, amit Szabolcs elnevezett „kuckónak”. Fürdés, vacsi, alvás. Na jó nem fejezembe ennyivel, bemutatóm a szállásadóinkat. Erke, 40-es éveiben járó nő velem egy magas barátságos tanár néni. Gyerekeknek tart foglalkozásokat, ahol megismerik a zöldségeket, gyümölcsöket és kertészkednek. Bert úgy néz ki, mint egy tipikus német pasi csak plusz 50 kilóval ( Szabi ezzel nem ért velem egyet, szerinte úgy néz ki, mint a spanyol nagykövet a Tudorokban). A környéken bio alma ültetvényei vannak és ennek a termését ezt értékesítési a különböző formában. ( A nevekben, még mindig nem vagyunk biztosak. Hova sietni, még van 3 hónapunk!) Amikor becsöppentünk a konyhájukba, le voltam nyűgözve. Egyszerű, de elegáns fa és a fém dominált, mégis nagyon otthonos (Erke tervezte). A vacsoránál kiderült, hogy Erke jó szakács és teljesen le voltak sokkolva milyen keveset eszünk. Utána boroztunk Erkével a fiúk pedig söröztek. Meséltek nekünk a helyiekről, hogy náluk az a család modell van előnyben, ahol az anyuka inkább háziasszony, mint dolgozónő (kisgyerek mellett 2-3 napot dolgozik). Társadalmukban, mint probléma jelentkezik, hogy nagyon sok fiatal más nemzetiségű jön Németországba dolgozni és nem hajlandóak meg tanulni németül. Kifaggattak minket, hogy mit tanulunk, hol lakunk, van e farmunk otthon, dolgoztunk-e már ez előtt. Bármilyen meglepő,ők is Msc-nek gondoltak minket, de ez szerintem Szabi érdeme. A jó társaság ellenére lassan elköszöntünk, teljes kimerülés.
-Ann
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.